Új romkocsma nyílik Fogasház néven

Vágólapra másolva!
KIÁLLÍTÁS, KONCERT
Vágólapra másolva!

Augusztus 6-án nyitja meg hivatalosan is a kapuit a Fogasház nevű szórakozóhely a Dob és az Akácfa utca sarkán, egy kétemeletes bérház udvarán. A kocsma kulturális programjaival akar kitűnni a Belső-Terézvárosi többi romzuga közül, így sör mellett koncerteket és kiállítást, a jelentkező művészeknek meg műhelyt kínál. A programokat a KOHÓ Kulturális Egyesület szervezi, amely már sok akcióval kitüntette magát, gerillakertészkedett, számháborút szervezett a Kossuth térre stb. Induláskor kapásból hat kiállítás várja a betérőket, a moziteremben pedig folyamatosan vetítik a Daazo archívumából származó rövidfilmeket. A megnyitón Pater Sparrow rendező dj-zik, és az albániai születésű csinos Emiri Almira zongorázik.

Fotó: Mudra László