Nincs augusztus huszadika István, a király nélkül

Vágólapra másolva!
MUSICAL
Vágólapra másolva!

Nincs igazuk azoknak, akik azt magyarázzák, az István, a király a Jézus Krisztus Szupersztár magyar koppincs-változata. Még azoknak sincs, akik azért tartják nagyra, mert ez az egyetlen hazai rockopera. Zenéjét az Illés zenekar két kulcsembere, Szörényi Levente és Bródy János írta, és a rockszcéna olyan lázadói énekelték, mint Vikidál Gyula vagy Deák Bill Gyula, de nem csak a dalok miatt lett fontos ez a darab: az István, a király egyértelműen több egy musicalnél. Az először 1983-ban bemutatott előadás előbb a régi rendszerrel való kimondatlan szembenállás, majd a nemzeti érzés, egység és lázadás szimbólumaként ragadt meg a magyarság kollektív tudatában. Nem csoda, ha az államalapítás ünnepe sem telhet el bemutatása nélkül. A Magyar Televízió Társulatcímű tehetségkutató műsorában kiválogatott szereplők tavaly, az ősbemutató 25. évfordulóján mutatták be a Papp László Budapest Sportarénában, majd a Szegedi Szabadtéri Játékokon a felújított változatot. Az alkotói munkában számos nagy név, többek között Szikora János és Alföldi Róbert is részt vett, ennek ellenére abszolút hagyományos felfogású előadásról van szó. Ezt a változatot idén augusztus 19-én Pécsett, a Szent István téren láthatjuk, illetve 20-án és 21-én a nyírbátori kulturális központban. Az otthonmaradók is megnézhetik: az m2 augusztus 20-án délután öt órai kezdettel vetíti ezt a verziót. Az István, a király egy másik verzióját játsszák augusztus 20-án Keszthelyen, a Balaton partján, ez a kaposvári Roxínház előadása.

___________________________________________________

A Szörényi-Bródy-féle rockopera modern újragondolása a Szent István - Egy ország születése című történelmi show, amit augusztus 19-én este adnak elő a Kossuth téren. Az előadás ingyenes.