Egzisztencialista utazó cirkusz a pajtában

Vágólapra másolva!
SZÍNHÁZ
Vágólapra másolva!

"Három legény elindul a bálba. Úgy hallották, mulatság lesz. Kiöltöznek: öltöny, új cipő, lenyalt haj, virág. A bálterem zárva. Betörik, mert bentről hangokat hallanak. A terem üres. Most akkor lesz mulatság vagy nem lesz?" Klasszikus egzisztencialista alaphelyzetet dolgoz fel Slawomir Mrozek abszurd drámája, a Mulatság. A művet már tizedik éve nagy sikerrel játssza és turnéztatja a Bárka Színház, a három legény szerepében Mucsi Zoltánnal, Scherer Péterrel és Szikszai Rémusszal. Az utóbbi idők Jancsó-filmjeinek két örök sírásója, Mucsi és Scherer ezúttal nem káromkodik, játékuk viszont tőlük megszokott módon bővelkedik a burleszk-szerű, groteszk helyzetkomikumban, így az előadás a nem túl vidám mondanivaló ellenére is csaknem felhőtlen mulatságot jelenthet a nézők számára. Az egzisztencialista utazó cirkusz legközelebb kedd este áll meg az őriszentpéteri Pajtaszínházban, kezdés este kilenckor.