Össztűzben az ellenzéki kerekasztal tagjai

Vágólapra másolva!
BESZÉLGETÉS
Vágólapra másolva!

Nagy Imre újratemetése a rendszerváltás nagy, szimbolikus eseménye volt. Pont húsz évvel a Hősök terén történt megemlékezés után, június 16-án a Szembenézés Alapítvány és a Nyitott Műhely konferenciát rendez a rendszerváltásról, illetve az azóta eltelt idő sommás tapasztalatairól. Megszólalnak a korszak fontos kutatói és a ma gondolkodói, többek között Rainer M János, Ormos Mária, Gyáni Gábor történészek, Wessely Anna és Hammer Ferenc szociológusok, Csepeli György szociálpszichológus, Vajda Mihály filozófus és Bacsó Béla esztéta. Az előadások, beszélgetések témái aktualitásuk miatt nemcsak a történelmi érdeklődésűek számára lehetnek érdekesek. Szó esik majd a gazdasági változásokról, az oktatáspolitika tehetetlenségéről, az újonnan születő mitológiákról, vallásról és ügyetlen jogszabályokról, ám a találkozó nem pusztán tudományos elemzést kíván nyújtani, hanem ezzel az összegzéssel a szembenézés lehetőségét is szeretné megteremteni. Este a Rendszerváltó Kerekasztalhoz várják az egykori ellenzéki kerekasztalnál helyet foglaló, a későbbi pártokhoz és azok holdudvarához csatlakozott személyiségeket és más rendszerváltó értelmiségieket, hogy megkérdezzék tőlük: erre gondoltak-e.