Későn kelők is aranyat lelnek

Vágólapra másolva!
KIÁLLÍTÁS
Vágólapra másolva!

A nagy érdeklődésre való tekintettel még két napig látható a titokzatos mitikus nép, a szkíták mesébe illő aranykincseit bemutató tárlat a Nemzeti Múzeumban, vagyis az eredetileg május 31-én bezáró tárlatot még pünkösdhétfőn és kedden is megnézhetjük, sőt, hogy senki ne maradjon le, kedden késő estig, tíz óráig járhatunk csodájára a szkíta emlékeknek. A kiállítás rengeteg aranykincset sorakoztat föl, vannak köztük ékszerek, fegyverek, ruhadíszek. A szkíta nép Hérodotosz, a görög történetíró szerint Belső-Ázsiából indult hódító körútra a Kr.e. 8. században, és csakhamar bekebelezte szinte az egész eurázsiai sztyeppét. Szokásuk volt, hogy elhunyt fejedelmeik feje fölé kurgánnak nevezett magas sírhalmokat emeltek, és a dombocskát teletömték a hadvezér által szerzett kincsekkel. Így aztán sok kincs maradt az utókorra és a régészekre: ma már a hozzáértők a szkíták nemesfémművességét a nomád művészet csúcsának tartják. A kiállított műtárgyak olyan messziről érkeztek, amilyen nagy kiterjedésű a szkíta birodalom volt: Németországból, Oroszországból, Romániából, és Ukrajnából.

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]