Vágólapra másolva!
VETÍTÉSSOROZAT
Vágólapra másolva!

A májusban indult, francia Mozikedd vetítéssorozat a margitszigeti Holdudvar kertmozijában folytatódik június 23-tól, ahol az eredetileg meghirdetett program új filmekkel bővül, amelyek szintén olyan remek francia alkotások, amiket nagy valószínűség szerint mozikban nem fognak vetíteni, tehát most kell őket elcsípni. Egyszeri alkalommal, angol felirattal vetítik mindet, és olyan színészek bukkannak fel bennük, mint Fanny Ardant, Gérard Depardieu, John Malkovich vagy éppen Evangeline Lilly a Lost-ból. A programban szerepel egyébként az egyik legjobb francia film, amit mostanában láttunk, a Le premier jour du reste de ta vie, ami öt jelenetet mutat be egy szimpatikus öttagú család életéből, mindegyiknek a família más-más tagja a főszereplője, de mind fontos valamiért az életükben. A szituációk egyszerre szeretetteliek és megrendítők, ellenben üdítő vonása a filmnek, hogy köze nincs az amerikai családi mozikhoz. Nincs feloldás, szépelgés, helyette életszag van, bőven. Három César-díjat haza is vitt idén a film, ebből egy a család kislány tagjának jutott, aki a filmben szörnyűségesen szép jelenetben veszítette szüzességét (Déborah Francois), a másik meg a középső fiúnak (Marc-André Grondin), aki istenien léggitározott. Július 14-én vetítik ezt pont, de ezen kívül vannak még nagyszerű filmek, mondjuk az összes.


Forrás: [origo]


A vetítéssorozat június 23-án egy Agatha Christie-adaptációval kezdődik, címe a Le crime est notre affaire, és az a Pascal Thomas rendezte, aki előtte már a krimi királynőjének két történetét is vászonra vitte. Az Agatha Christie-filmekben az a jó, hogy akkor is bájos hangulatúak, ha halomra ölnek benne mindenkit. Az előzetes alapján ez a film sem kivétel. A következő az Et apres című lúdbőröztető thriller, amiben kivételesen angolul beszélnek, és amiben a kevés hajú, jövőt látó John Malkovich és az aggódó feleséget alakító csodaszép Evangeline Lilly szerepel. Jön egy gengszterfilm-paródia, a J'ai toujours revé d'étre un gangster (kb. mindig gengszter akartam lenni), majd a következő a már magasztalt Le premier jour du reste de ta vie (kb. a további életed első napja). Július 21-én vetítik azt a vígjátékot (Hello Goodbye), amiben a hihetetlenül gömbölyű Gérard Depardieu és a még mindig igéző tekintetű Fanny Ardant egy párizsi házaspárt játszanak, akik egyszer csak elhatározzák, hogy életük hátralévő részét Izraelben töltik, el is utaznak, és persze egy csomó vicces helyzetbe kerülnek. A vetítéssorozatot a Le code a changé zárja, amiben Marie-Laurence és Piotr, a jómódú házaspár vendégséget szervez barátaiknak, de a vacsora után mindenkiről kiderül, hogy nem az, akinek a kellemes esti csevej alatt tettette magát.

________________________________________________________________

Részletes program

Június 23. Le crime est notre affaire (Partners in Crime) Előzetes

Június 30. Et apres (Afterwards) Előzetes

Július 7. J'ai toujours revé d'etre un gangster (Always Wanted to Be a Gangster) Előzetes

Július 14. Le premier jour du reste de ta vie (The First Day of the Rest of Your Life) Előzetes

Július 21. Hello Goodbye Előzetes

Augusztus 4. Le Code a Change (Change of Plans) Előzetes