Az év keményzenei rendezvénye

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Tavalyi elmaradt budapesti fellépése után június 23-án a Petőfi Csarnokban koncertezik a mocskos amerikai délvidék varacskosan riffelő szupergrupja, a Down. A Down valamikor a kilencvenes évek legelején alakult New Orleansban, mint Phil Anselmo (Pantera, ének), Pepper Keenan (Corrosion Of Conformity, gitár), Kirk Windstein (Crowbar, gitár), Todd Strange (Crowbar, basszusgitár) és Jimmy Bower (Eyehategod, később Crowbar is, dob) közös hobbiprojektje, a sludge, a metál, a bluesrock (és ma már azt mondjuk, hogy a stoner) fúziója. A kiváló első lemezt 1994-ben vették fel, ez volt a NOLA, címében hely- és önmeghatározás egyben, azaz New Orleans, Louisiana - ez sok zeneszerető ember életének meghatározó élménye, szép fokozatosan klasszikussá vált, sokan a stonerizmus egyik sorsfordító anyagának tartják. Projekt lévén a Down hol együtt van, hol nincs. Nem sokkal az első lemez után Todd Strange kivált, a 2002-es második albumon (Down II: A Bustle In Your Hedgerow) Rex Brown jött a helyére a Panterából. A felállás azóta nem változott, az újabb szünetet követő harmadik lemez tavalyelőtt jött ki Down III: Over The Under címmel, és jobb volt mint a második. Jelenleg a Down IV készül.

A Down budapesti fellépésének valódi bónusza azonban az, hogy a vendégzenekar a progresszív és a thrash egyik legjelentősebbike, a kanadai Voivod lesz, ráadásul a két együttes nem is turnézik együtt, csak Budapesten lépnek fel közösen. A Voivodnak a fellépés napján jelenik meg tizenötödik, egyben utolsó lemeze, az Infini, a Voivodról pedig szokás elmondani, hogy Jason Newsted játszik benne, amióta otthagyta a Metallicát, de csak a stúdióban. Mindez együtt az év egyik legfontosabb metálzenei rendezvényévé teszi a budapesti koncertet.

Forrás: [origo]