Utat mutat: !Deladap a nyolcadik kerületben

Vágólapra másolva!
FESZTIVÁL
Vágólapra másolva!

A Magdolna-negyedben beindult az élet, múltkor már szerveztek az ottlakók egy jó hangulatú háromnapos fesztivált, mi pedig örömmel hírt adunk az újabbról, annál is inkább, mert a nu-roma mozgalom zászlóshajója, a bécsi !DelaDap is fellép a rendezvényen, így fejezve ki szolidaritását a VIII. kerület felvirágoztatását célzó kezdeményezéssel. A Magdolna Napok július 12-én kezdődik, a programok pedig a Mátyás téri Kesztyűgyár Közösségi Házban zajlanak. A három napon át tartó buli fénypontja a péntek este fél nyolckor kezdődő !Deladap zenekar koncertje, akiknek rendszeres fellépőhelye az A38 hajó, most viszont zenéjük ősforrásához térnek vissza. A hamisítatlan közép-európai banda a tradicionális cigányzenét kreatív és szórakoztató módon vegyíti a dzsesszel és az elektronikával. Előttük és utánuk is lesznek bőséggel programok, lesz például beat box-verseny, utcabál, kirakodóvásár, gulyásfőzés, fellép még a Club Era és a Vodku v Glotku. A szombat a családoké: délután háromig tart a mesenap gólyalábasokkal, a Magyar Mesezenekar koncertjével és játékos lovagi tornával. A programok ingyenesen látogathatóak.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

________________________________________

Tipp:
A hétvégén a Gödör Klubban is zajlik
roma zenei fesztivál, érdemes oda is elnézni.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]