Vágólapra másolva!
TÁNC
Vágólapra másolva!

A kortárs táncelőadásokról ritkán lehet elmondani, hogy miről szólnak, az alkotók ugyan rendszerint utalgatnak valami nehezen megfogható vízióra a színlapon, de az inkább elriasztja a reménybeli nézőt, mintsem információt szolgáltatna számára. A világ egyik jelentős kortárstánc-társulata, a Budapesten többedik alkalommal vendégszereplő Kibbutz Contemporary Dance Company Upon Reaching the Sun című előadása például állítólag egy allegorikus mese az énünkhöz vezető utazásról, de ezzel mire megyünk. Lila hablaty helyett elmondjuk, hogy Rami Be'er rendező szereti a jóféle triphopot és a kísérleti elektronikus zenéket, a Sigur Rós, a Massive Attack, a Colleen zenéjére készített koreográfiát 2005-ös darabjában, emellett vizuális fantáziája sem utolsó, táncosait maga tervezte látványos kosztümökbe bújtatta, és olyan elképesztően szuggesztív ritmusokba rendezte mozgásukat, hogy kit érdekel, kinek az énjéhez jutunk közelebb ezáltal. A társulat világhírű, és érdekessége, hogy a magyar származású Yehudit Arnon alapította. A neves koreográfus-táncos Juditként született Komárnóban egy orthodox zsidó családban, őt is Auschwitzba hurcolták 1944 nyarán, ahol a németek arra kényszerítették, hogy táncoljon a karácsonyi ünnepségükön. Ekkor határozta el, hogy ha túléli ezt, a táncnak szenteli az életét. 1996-ig vezette a maga alapította, csupa fiatalból álló társulatot, amelyet aztán tanítványa, Rami Be'er vett át, aki máig meghatározza a csoport arculatát. Magyarországon 2001-ben léptek fel először. Most június 29-én és 30-án este látható előadásuk a Művészetek Palotájában.