Mesedélelőtt Bartos Erikával, az Annapeti-történetek szerzőjével

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Bartos Erika nem akart mesekönyvekkel foglalkozni, csupán gyermekeinek írt és rajzolt kis füzeteket, a legelsőt Anna lányának, hogy felkészítse kisöccse születésére. Ahogy a gyerekek nőttek, újabb és újabb kalandok következtek, egyre szaporodott a telerajzolt mesefüzetek száma is - ezek voltak azok, melyekből az Anna és Peti könyvsorozat kinőtte magát. A háromgyermekes családanya (a gyerekek nevelése mellett) azóta is csak ír, rajzol és szerkeszt, nemcsak mesekönyveket, hanem képeskönyveket, verseskönyveket és diafilmeket is. Kicsik és felnőttek egyaránt szeretik, mert rajzai tiszta vonalvezetésűek, vidámak, színesek, könnyen átláthatók és fejlesztik a vizuális készséget, történetei pedig valóságosak, életszerűek, mégis rendkívül kedvesek. A kirándulások, vonatozások, palacsintasütések mellett az óvodakezdésről, a testvérkonfliktusokról, és a hisztikről is mesél Bartos Erika, így amíg a gyerkőcök élvezettel hallgatják a történeteket, a szülők megkönnyebbült mosollyal nyugtázhatják: nem csak náluk zajlik az élet. A szerzőnő április 11-én, szombaton tizenegy órától tart diavetítéssel egybekötött meseelőadást a debreceni Alexandra Könyvesházban, ahol Anna, Peti és legkisebb testvér, Gergő kaladjain kívül Bogyó és Babóca, a csigafiú és a katicalány történeteit is láthatják és hallhatják a gyerekek és szüleik.

Forrás: [origo]