Az emigráns lét szépségeiről és nehézségeiről

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Vasárnap az A38-on lép fel a divatos módon berlini expatnak nevezett (az expatriate szóból) kollektíva, a RotFront. Az első lemeze (Emigrantski Raggamuffin, júniusban) megjelenése előtt álló zenekarnak két magyar tagja is van: a zenekarvezető Wahorn Simon és a félhivatalos státuszt élvező állandó vendég Gryllus Dorka. A többiek között van ukrán - a másik zenekarvezető (egyben russendisko-dj) Jurij Gurzsi -, illetve amerikai, ausztrál és német is. A RotFront mindentbele-elven működik: nemcsak az anyanyelvek és a dalok szövege változatos, a zenében is több minden: a hangsúlyos ska alap mellett például reggae, klezmer, hiphop, punk, cigányzene. A dalok szomorúak és vidámak, az emigráns lét szépségeiről és nehézségeiről, a bulizás szépségeiről és nehézségeiről, Berlin szépségeiről és a transzeurópai szerelem nehézségeiről szólnak. Gogol Bordellót idéző, ahhoz hasonó reflexeket beindító turbókoncert, német nyelvű hiphoppal. Fellép még Krsa (PASO) és a Budapest Riddim Band, ők egyenesebb reggae-t játszanak.

Forrás: [origo]