A Nomada ad koncertet a Könyvtár Klubban

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Az ELTE klubhelyszíne, a Könyvtár Pinceklub márciusban indította el két hónapig tartó etnofesztiválját, amely keretében minden kedden a hazai népzenei/világzenei színtér egy jeles képviselője lép fel. Április 21-én a Nomada zenekarra kerül sor - az öttagú együttes az ország egyik legismertebb nuroma zenét játszó formációja. Fontos náluk a cigány zenei hagyomány, használnak szájbőgőt, kannát, hegedűt, és lovári nyelven énekelnek, de mindezt a dob-basszusgitár páros olyan erőteljes groove-okkal támogatja meg, hogy a tradicionális muzsika dzsesszes-rockos körítést kap. Nemzetközi hírrel is büszkélkedhetnek, egymás után járnak Franciaországba, Lengyelországba. A Könyvtár Klub szervezőivel jóban vannak, így oda bizonyos időközönként feltétlenül lenéznek egy-egy jó hangulatú klubkoncertet adni. Most is ez lesz.

Forrás: [origo]