Színházi vendégjárás Sopronban

Vágólapra másolva!
SZÍNHÁZ
Vágólapra másolva!

A tavaszi rendezvények forgatagából a színházak sem maradhatnak ki, Sopronban például igazi színházi dömping várható. A Soproni Tavaszi Napok (március 14-30.) keretén belül, március 23. és 29. között tartott Színházi Vándorfesztiválon Kecskemét, Szolnok, Debrecen, Veszprém, Székesfehérvár és Békéscsaba színházai mutatják be legsikeresebb darabjaikat a soproni Petőfi Színházban. A szereplésnek még tétje is van: a legjobbnak ítélt társulat elnyerheti a ProKultúra Sopron közönségdíjat. A rendezvényt a kecskeméti Katona József Színház nyitja a Márai Sándor-regényből készült Eszter hagyatéká-val. A következő darab az Apa csak egy van? a szolnoki Szigligeti Színház előadásában. Március 25-én, szerdán a debreceni Csokonai Színház érkezik Molnár Ferenc Olympiá-jával. Csütörtökön Kosztolányi Dezső Édes Anná-ját láthatjuk a veszprémi Petőfi Színház előadásában. Március 27-én, pénteken a székesfehérvári Vörösmarty Színház következik a Revizor-ral. Szombaton a békéscsabai Jókai Színház adja elő a Stendhal-regényből készült Vörös és feketé-t. A fesztivál utolsó napján, március 29-én a soproni Petőfi Színház mutatja be saját darabját, A muzsika hangjá-t. A jegyárak 1600-4000 forint között vannak. Több információ itt található.

Forrás: MTI