Bátor színház és kabarémuzsika Egerben

Vágólapra másolva!
SZÍNHÁZ
Vágólapra másolva!

Március 27. és 31. között az egri Gárdonyi Géza Színházban találkoznak a magyar stúdiószínházi műhelyek. A Stúdiószínházi Fesztivál nemcsak a vidékről érkező stúdiószínpadi kamaraelőadások számára nyújt bemutatkozási lehetőséget, hanem a bátrabb, kísérletezőbb előadások fóruma is, ahol az állami rendszeren kívüli, alternatív társulatok is képviseltethetik magukat. Összesen tíz előadás vendégszerepel az öt nap alatt Egerben, közülük tekintélyes zsűri (többek között Szűcs Katalin és Koltai Tamás kritikusok, a két legjelentősebb színházi lap, a Criticai Lapok, illetve a Színház főszerkesztői) választja ki az idei legjobbat. A fesztivált az egri Cabaret Band koncertje zárja március 31-én este.

Forrás: MTI

A Maladype Színház Tojáséj című előadása

_____________________________________________

Részletes program:
- március 27. 20.00 Müller Péter - Seress Rezső:
SZOMORÚ VASÁRNAP, melodráma két felvonásban (a Komáromi Jókai Színház előadása)
- március 28. 17.00 William Shakespeare:
A VELENCEI KALMÁR, regényes színmű (az egri Gárdonyi Géza Színház előadása)
- március 28. 19.00 Háy János:
A GÉZAGYEREK, istendráma két részben (a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadása)
- március 29. 15.00 Sergi Belbel: MOBIL, comedia negra digital (a Neptun Brigád produkciója)
- március 29. 19.00
TOJÁSÉJ (a Maladype Színház produkciója)
- március 30. 15.00 Zalán Tibor:
RETTENTŐ GÖRÖG VITÉZ, antik mesejáték iskolásoknak (a Stúdió K előadása)
- március 30. 17.00 Márai Sándor:
FÜVESKÖNYV, életkomédia két részben (a Budaörsi Játékszín előadása)
- március 30. 19.00 Lőrinczy Attila:
CELESTINA avagy Calisto és Melibea tragikomédiája, pszeudo-reneszánsz hisztériumjáték (a tatabányai Jászai Mari Színház előadása)
- március 31. 17.00 Visky András:
ALKOHOLISTÁK, zenés performansz szünet nélkül (a Gárdonyi Géza Színház előadása)
- március 31. 19.00 Ödön von Horváth:
KASIMIR ÉS KAROLINE, színpadi játék egy részben (a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása)

Forrás: MTI

A Kasimir és Karoline című előadás