Hernádi Judit élete a színpadon

Vágólapra másolva!
SZÍNHÁZ
Vágólapra másolva!

Az Életjáték (Lifegame) egy Londonban, Stockholmban és New Yorkban már nagy sikert aratott színházi produkció, amelyhez nem kell más, csak egy ügyes és érzékeny színészekből álló kis csapat, egy érdekes vendég és egy szék. Az este lényege a rögtönzés: az öt színész "eljátssza" a vendég életének éppen elmesélt fordulatait. Az eredmény nagyon vicces és épp annyira különös: paródiával duzzasztott interjú, színpadra vitt életút. Sokan jártak már az Életjáték csapatánál vendégségben, például Vágó István, Palya Bea énekesnő vagy Kiss Tibi a Quimbyből (érdemes elolvasni az előadás honlapján, mit meséltek utólag erről az élményről). A vendég ezúttal Hernádi Judit színésznő lesz, aki az utóbbi években leginkább a Heti hetes naivájaként él a köztudatban, amúgy pedig számos sanzonlemezt készített, színházban pedig főleg komikus szerepekben láthatjuk. A színészek, akik Hernádi Judit életét színre viszik: Pindroch Csaba a Valami Amerika-filmekből, Stefanovics Angéla, akit a vicces, kicsit idétlen függetlenfilmek rajongói az uristen@menny.hu, a Libiomfi vagy az Öszödik pecsét filmekből ismerhetnek, az ország nagyobb része pedig egy tévéreklámból, valamint Galán Angéla, Váry Kovács Péter és Janovics Sándor.

Forrás: [origo]