Vágólapra másolva!
EVÉS-IVÁS
Vágólapra másolva!

Turisztikai kampánynak indult, röpke négy év alatt mégis olyan kiválóan meg tudott gyökerezni a húsvéti 40 napos böjt kezdetére eső, maradékevős, torkoskodós népszokásra épülő Torkos Csütörtök, mintha a locsolkodással egyidős hagyomány lenne, hogy ezen a napon össznépileg étterembe vonulunk, hogy féláron vacsorázzunk. E jeles modern népszokásunk egyetlen árnyoldala, hogy az akcióhoz csatlakozott vendéglátóipari intézmények mindig korábban telnek meg, mint ahogy mi saccolnánk, így aztán csak bosszankodva csapkodhatjuk a telefont, hogy már sehol sincs hely. Idén talán nagyobb szerencsénk lesz, hiszen a sikerre való tekintettel ismét gyarapodott az éttermek száma, most már közel 1300 hely kínálja ételeit ezen a napon olcsóbban. Itt a teljes lista, de biztos, ami biztos, ajánlunk néhány kisebb, de barátságos helyet, ahol talán lesz esélyünk helyet foglalni.

Forrás: [origo]

______________________________________

Mentőötletek, ha már nem találsz helyet:
- Häagen-Dazs cukrászda és fagyizó az Aréna Plázában - a Häagen-Dazs fogalom, és ennek megfelelően drága is. Február 26-án azonban itt is féláron lehet fogyasztani, és fagyizóról lévén szó, itt valószínűleg nem fogynak el a helyek.
- A Planet Sushi étteremlánc is csatlakozott a Torkos Csütörtök akcióhoz, és mivel ez négy éttermet jelent, nagyok az esélyek, hogy az egyikben még találsz helyet. A sushi szintén drága mulatság a hétköznapokra, viszont a Torkos Csütörtök jó alkalom, hogy kipróbálj egy ilyen különlegességet. (A négy étterem: Planet Sushi Corvin, VIII., József körút 85.; Planet Sushi Fashion V., Deák Ferenc utca 18.; Planet Sushi Oktogon, VI., Oktogon tér 3.; Planet Sushi Mamut, az áruházban)
- A Shalimar Indiai Étterem a Dob utca egyik pincéjében van eldugva, nem tartozik a csiribiri indiai éttermek közé (bár több díjat elnyert már), éppen ezért reménykedhetünk még benne, hogy nem foglalt az összes asztal. A lépcső alján rögtön egy tandoori kemencébe botlunk, ahol megnézhetjük, hogy készülnek az ételek.
- Ennél kisebb éttermet keresve sem találsz: az M étterem a Kertész utcában a Szimpla és a Dupla közé ékelődik be, csomagolópapír és vicces rajzok borítják a falakat, mindennap más az étlap, és utánozhatatlan a hangulat. Kevesen ismerik (még), van esély, hogy helyet kapunk.
- A Fruccola dzsúzbár azoknak való, akik ebédidőben próbálnának ki valami újat, a hely ugyanis hétkor zár. Ez az egészséges étkezés Mekkája, laktóz-, lisztérzékeny, vegetáriánus lányokat is lehet ide hozni randira.
- A Tajtékos Napok egy nemrég nyílt kávézó-étterem a Ráday utcában, amiért mi ajánljuk: bele lehet olvasni Boris Vian több példányban kitett regényébe, amelyről a hely a nevét kapta. Megkönnyíti a várakozás perceit.
- A Szeparé Bisztró is részt vesz a Torkos Csütörtök akcióban, igaz, most koncert nem lesz, de az étel mindig jó.
- Jó hír azoknak, akik éppen csütörtök este utaznak vidékre: az Utasellátó étkezőkocsijában is féláron lehet torkoskodni. Romantikus és vicces.