Temps d'Images Fesztivál egész februárban

Vágólapra másolva!
FESZTIVÁL
Vágólapra másolva!

Idén november helyett februárban rendezik meg a Temps d'Images Fesztivált a Trafóban, de a legfontosabb dolgok nem változnak: most is egy csomó látványos és formabontó előadás közül válogathatnak a bátrabb nézők. A Temps d'Images eredetileg egy európai művészeti intézményeket összefűző hálózat (az ARTE csatorna és a La Ferme Du Buisson központ hozta létre, ez utóbbi körülbelül a francia Trafó), amely olyan nemzetközi (ko)produkciókat támogat, amelyek valamilyen módon új színt képviselnek a művészetben, például összművészeti jellegük, szokatlan vizuális megoldásaik vagy modern formákkal való kísérletezéseik miatt különlegesek. A Trafó negyedik alkalommal szervez a vendégségbe érkező előadások köré fesztivált. Lentebb pontosan felsoroltuk, milyen produkciók lesznek idén, hogy jó előre lehessen vadászni a jegyekre (és majd időben szólunk akkor is, amikor aktuális lesz). Nekünk a kínálatból Ville Walo és Kalle Hakkarainen közös újcirkusz-előadása tetszik legjobban (febr. 19-20.), és azt az estét is bejelöljük a naptárban, amikor dán, norvég és izlandi dj-k élőben remixelik két honfitársuk és Szalóki Ági élő koncertjét (febr. 21.). Az elsőben két finn pasas (egyikük varázsló- és videoművésznek tünteti fel magát mindenhol, nagyon ígéretes) mutat be bűvésztrükköket, illetve zsonglőrködik. Ez még idáig szokványos dolog lenne, de a mutatványokat extrém videomontázs egészíti ki régi filmes anyagokkal és digitális technikával készült képekkel. A másikban az fogott meg minket, hogy Szalóki Ági magyar dalaira szkreccselgetnek.

Forrás: [origo]

___________________________________________

Mi lesz még a fesztiválon?
február 6-7. - Thierry De Mey:
Light Music (2004) és Szigetvári Andrea (H): Swinging Door
A flamand Thierry De Mey specialitása az, hogy mozgással kreál zenét, miközben maga a speciálisan megvilágított, mozgó test is különleges látványt nyújt. A magyar előadásban pedig Ladányi Andrea és Bánki Tamás táncol, de az előadásban az elektronika is szerepet játszik.
február 12. és 14. 18.00 és 21.00 - Láng Annamária - Nagy Fruzsina:
Pestiesti remix / cuvée. A nagyszerű előadást négy alkalommal tekinthetjük meg újra, siessünk, mert ez a régi Krétakör utolsó jó darabja. És most ráadásul hosszabban, rendezői változatban nyomják.
február 15-18. ARTE filmek vetítése a Művész moziban és a Francia Intézetben (ingyenes)
február 19-20. Ville Walo & Kalle Hakkarainen:
Katoamispiste/Vanishing Point (Fi, F) / új cirkusz
február 21. Live Remix / az északi zenei világ bemutatkozása. Dán, norvég és izlandi dj-k remixelik élőben Sidsel Endresen, Szalóki Ági és BJNilsen élő koncertjét, vj-k támogatásával.