Menj most, vezetnek! Vajda Lajos

Vágólapra másolva!
KIÁLLÍTÁS
Vágólapra másolva!

Már örvendeztünk, hogy a Magyar Nemzeti Galériában nagyszabású kiállítás nyílt Vajda Lajos műveiből, hiszen annak ellenére, hogy a magyar avantgárd fontos és legendás művésze volt, tehetsége pedig nyugodtan összemérhető bármely híres külföldi kortársával, mégis, aki nem művészettörténettel foglalkozik, nem ismeri a nevét. Pontosan ezért ajánljuk ezt a kedd délutáni tárlatvezetést, február 10-én maga a kurátor, Pataki Gábor vezeti körbe a látogatókat, és magyarázza el, mi történt ezzel az elfelejtett művésszel. (A tárlatvezetésen a kiállításra megváltott belépőjeggyel a részvétel ingyenes.) Utána pedig egy filmet is megnézhetnek azok, akikben maradt még tudásszomj: Dessewffy Zsuzsa az Európai Iskola művészeti csoportosulásról készített dokumentumfilmjét vetítik. Jó alkalom a kiállításnézésre, mielőtt a tárlat február 22-án bezár.

Forrás: [origo]