Román indie-zenekar vendégségben

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

A "román indie" szókapcsolat hallatán senkinek ne repüljön ki a kezéből az egér, ha valaki nem is rendszeres látogatója a romániai zenei fesztiváloknak/koncerteknek, a transindex beszámolóit olvasva kiderül, hogy keleti szomszédainknál él és virul az alternatív indie-szcéna. Az AB4 nevű banda e színtér egyik népszerű formációja, 2000-ben íródott Despre o tipa című száma máig az egyik legismertebb román alternatív rockdalnak számít. Jártak már a magyarországi Sziget Fesztiválon, most az A38 Hajón adnak klubkoncertet két magyar hasonszűrű bandával, a britpopos/újhullámos Gonzóval és a Pauly Pilottal, az előbbi zenekar arról ismert, hogy Dyga Zsombor Tesó című filmjébe szállították a betétdalokat, novemberben pedig Magyarországot képviselték a Europe Music Award gálán.

Forrás: [origo]