Magyarország szőnyeg-nagyhatalom és más érdekességek

Vágólapra másolva!
FESZTIVÁL
Vágólapra másolva!

Már hagyomány, hogy háromhavonként benépesül az ötödik kerület régiségkereskedős-galériás negyede, mert vagy Műgyűjtők Éjszakája vagy Falk Art Fórum van. Mivel a hangulatos, antikvárius karneválra emlékeztető rendezvény - akárhogy hívják is -, szerintünk jópofa dolog, sosem feledkezünk el róla, hogy figyelmeztessük a környékbelieket, hogy ismét megrendezik. Márpedig február 12-én este megint készülhetünk: a Falk Miksa utca környékén a tizenegyedik Műgyűjtők Éjszakája alkalmából éjfélig tárva-nyitva lesznek a kiállítótermek és aukciósházak. Most úgy tűnik, túltengenek a szőnyegek, a Dénes Galériában még azt is megtudhatjuk Bilibók Botond magyar szőnyeggyűjtő előadásából, hogy szőnyegnagyhatalom vagyunk. A fesztiválon még sok más érdekességbe botolhatunk, például ha arra járunk, feltétlenül lessünk be az Erdész & Makláry Fine Arts Galériába, mert ott most két, egymással beszélgető fényképsorozatot állítanak szembe: André Kertész 1933-ban készített Torzulások című, női aktjaival Havadtőy Sámuel torz férfi aktjai feleselnek, amelyeket egyébként azzal a hatalmas, két méter magas torzítótükörrel készített, amelyet annak idején Kertész is használt. A Pintér Sonja Galériában a nemrég elhunyt El Kazovszkij mellett Gulácsy Lajos vagy Moholy-Nagy László képeit is láthatjuk. Az újonc Ferenci és Tsai Aukciósház és Galériában a tizenhét kortárs művész műveiből összerakott, friss Plastic Fantastic című kiállítást nézhetjük meg. A Körmendi Galériában megtudhatjuk, milyenek a "robosztus Madonnák", amelyeknek mestere a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Angyalföldi Szabó Zoltán, akinek még egy nagyközönség által soha nem látott nagyméretű szőnyegtervét is kiállítják. Szőnyegből sosem elég. A zenéért a világzenét játszó Makám együttes lesz a felelős.

Forrás: [origo]