A szerelem kemény évszaka

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Beköszönt a tavasz, az évszak első keddjén pedig Budapesten lép fel a finn Medeia, a kanadai Bison B.C., a svéd Burst és a német Ocean. Kemény zenekar mind, sorban haladva: a Medeia súlyos death metált játszik, az utánuk következő Bison B.C. zenéjében pedig a különböző metál műfajok jegyein kívül már megtalálhatóak a pörgő dobok, az ordibálások, no meg a mindent elsöprő energia. Az este egyik fénypontja a Burst, a zenekar szintén hardcore-os gyökerekből indultak, a lélegzetelállító gitártémák a szellősebb, pszichedelikus átkötésekkel keverednek benne, a hörgést pedig gyakran színezi, vagy váltja fel egy kétségbeesett segélykiáltás. A főzenekar a német Ocean, ők már jártak nálunk, amolyan kollektívaként működnek (ld. lenti illusztrációnkat), más bandákból kölcsönöznek tagokat, a zenéjük meg általában a posztmetál és a hardcore keresztezése, ennek megfelelően találkozhatunk benne visszafogottabb, csendes, és dübörgő részekkel is.
MÉG ENNÉL IS TÖBBET OLBASNÉK AZ ESEMÉNYRŐL >>

Forrás: [origo]