A Szemle legjobb melle Lolitát játszik

Vágólapra másolva!
SZÍNHÁZ
Vágólapra másolva!

Földes Eszter tudhat valamit: még csak harmadéves a Színművészetin, de már sokan megjegyezhették nevét és arcát. Az idei Filmszemle két díjnyertes filmjében is játszott (Mátyássy Bence Utolsó idők című filmje fődíjat, Szajki Péter Intim fejlövés-e elsőfilmes díjat kapott), ráadásul mindkettőben emlékezetes karaktereket formált meg. Az [origo] újságírója nem véletlenül ítélte úgy, hogy övé a Szemle legszebb melle; ritka szép pillanat volt, amikor egy tücsökciripelős nyári éjszakán Földes Eszter levette pólóját a keleti határszél egyik magára hagyott háza tövében. A kislányos ártatlanság és a szexi kisugárzás keveredik benne (ez utóbbi úgy árad belőle egyébként, hogy még szerkesztőségünk női tagjai is kénytelenek voltak felfigyelni rá), mindkét film ezt a kettősséget használja ki. Mint ahogy erre épül egyik nagy álomszerepe, Lolitáé is, amelyben február 14-én debütált a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójának színpadán Lukáts Andor és Haás Vander Péter mellett. A színpadi adaptáció Edward Albee (a Nem félünk a farkastól! szerzője) munkája, az eredeti Nabokov-regényből ő formált filozofikus szexdrámát 1981-ben. Figyeljünk, Földes Eszterrel valószínűleg találkozni fogunk még. Aki figyelemmel kísérné pályáját, már most megnézheti Lolitaként a Shure Stúdióban, vagy Hámori Gabi egyik tipegő gésájaként az Örkény A mizantróp-jában.

Forrás: [origo]

_____________________________________

A Lolitá-t játsszák még:
március 1.
március 10.
március 24.