A csörögéhez nincs köze, de sok jó koncert lesz

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Csöröge Napokként hirdeti a Gödör Klub három estén át húzódó koncertsorozatát, amelynek egyes alkalmait nem köti össze semmi, leszámítva azt, hogy mindannyiszor több együttes lép fel, kétszer külföldiek is jönnek vendégségbe, és mind nagyon jók. Február 26-án például egy olyan indie-zenekar jön koncertezni, amely érthetetlen okokból csak egynéhányszor lépett fel Magyarországon (nyomozásunk szerint Budapesten például háromszor, a Sziget Fesztiválon, a Pecsában, a 30Y előtt és a Gödörben), pedig megdöbbentően jó zenét csinálnak, és nem kell messzire jönniük, ugyanis kolozsváriak. Tíz éve alakultak, négy kimunkált albumon vannak túl, a nevük Kumm, és a hat srácból kettő magyar, mégsem lehet azt mondani, hogy szét lennének sztárolva Magyarországon. Utánuk a Pál Utcai Fiúk lép fel. Február 27-én reggae tematikus este lesz: a Knotty Headzen és az Irie Maffián kívül fellép a brit születésű, majd Jamaikában felcseperedő, fiatal Empress Ayeola is, aki Fire Mammának is nevezi magát, és szerelemről, békéről, örömről és őcsászári felségéről, I. Hailé Szelassziéról énekel, megtette egyébként ezt már tavaly a Corvintetőn is. Február 28-án magyar előadóművészek lépnek fel, Frenk, a Heaven Street Seven és az ef Zámbó Happy Dead Band. Ennyit a csörögéről.

Forrás: [origo]

_________________________________________

Ez viszont csörögefánk. Recept.

Hozzávalók:
30 dkg rétesliszt
6 tojás sárgája
1 kávéskanál porcukor
1 csipet só
2 evőkanál tejföl
1 evőkanál rum
1 csomag vaníliás cukor

Mindent jól összegyúrunk, kicsit pihentetjük, majd kinyújtjuk. Derelyevágóval rombuszokat vágunk, és a rombuszok közepébe is belevágunk. A hasítékon át a tésztát a sarkánál fogva átbújtatjuk, kissé megcsavarjuk, majd forró, bő olajban mindkét oldalát aranysárgára sütjük. Nem kell hozzá sok idő. Porcukor, lekvár.

Forrás: [origo]