"Bristol sound" csak nekünk: fellép a Beat Dis

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Hat évvel ezelőtt ők voltak az Anima Sound System és Prieger Zsolt nagy felfedezettjei, azóta a második lemezig (Keep Still) jutottak, tavaly decemberben meg ők voltak a Herbaliser előzenekara, az nagy szó. Valakinek portisheadesek, másnak meg Massive Attack-osak, más meg alig hiszi el, hogy magyar zenekarról van szó. A fél város rökönyödött meg tavaly ilyenkor, amikor Just Like című számuk olyan sokszor ment a Petőfi rádióban (a klip is isteni). Bár kicsit klausztrofóbiás, sötét tónusú triphopjuk elég nyomasztó, de énekesnőket mindig sikerült jól megválasztani. A Beat Dis első, Genetic Gift című lemezén Zaida Rivas Puerto Ricó-i származású New York-i énekesnő működött közre, azóta ő hazament, és most már Judy Jay-jel dolgoznak, akinek gyönyörű és érdekes hangja van, a jól sikerült Horror Mirror-ban például (itt hallgathatod meg, és klip is készült hozzá) olyan, mintha egy négyéves copfos kislány énekelne. Ők is a Szeparé Open Napok keretében lépnek föl most február 4-én.

Forrás: [origo]