Mahler-ünnep idén is

Vágólapra másolva!
FESZTIVÁL
Vágólapra másolva!

Idén is lesz szeptember első hetében a Művészetek Palotájában Mahler-ünnep, amelynek megrendezését 2005-ben Fischer Iván, a BFZ vezetője szorgalmazta nagy erővel, ezzel adózva a Magyar Királyi Operaház egykori igazgatójának, illetve a neves zeneszerzőnek és karmesternek. Mahler csupán kurta két évet töltött az Andrássy úti intézmény direktori székében (1889-1891), de ez alatt az akkori Európa egyik legszínvonalasabb operatársulatát hozta létre. Ez volt az Opera és a magyarországi komolyzenei élet két fényes éve - Mahler például itt, a pesti Vigadóban mutatta be első szimfóniáját! -, amelynek az vetett véget, hogy tíz évre tervezett szerződését idő előtt felbontották.

Forrás: [origo]
Gustav Mahler budapesti munkája után 11 évvel házasodott meg, felesége nem más, mint a kor legendás asszonya: Alma Mahler-Werfel, aki Klimttel csókolózott kamaszkorában, Oscar Kokoschka a szeretője volt, Walter Gropius pedig a második férje.


Ezúttal a Budapesti Fesztiválzenekar három koncerttel is megörvendeztet bennüket, melynek keretein belül elhangzik Csemiczky Miklós: Scherzo all''ongarese és Dubrovay László: Magyar rapszódia klarinétra és zenekarra Mahler-ünnep felkérésére írt művek ősbemutatója. Mahler III. (d-moll) szimfóniája és a Dal a Földről című műve mellett hallhatjuk a Gyermekgyászdalok - dalciklus Friedrich Rückert verseire című alkotását is Matthias Goerne dalestjén.