Kegyetlen zúzda az A38-on: Converge, Integrity, Coliseum, The Plight

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Bevállalósak, akik elmennek hétfőn az A38-ra, az amerikai Converge bulijára. Zavarban lévő újságírók olyan idétlen jelzőkkel próbálják meg körülírni a már nem kezdő Converge jellegzetes halálos gitártépését, hogy "noise metal hardcore", "extrém metal", "mathcore", metalcore punk" meg más hasonló hülyeségek. A lényeg: itt nincsenek balladák, érzelgős dallamfutamok, még refrén se nagyon (legalábbis mezei hallgató nem ismeri fel). Ami viszont van: masszív hörgés és brutális zúzda. Salemből érkeztek, ez már sokat mond (ördögi hely, legalábbis Arthur Miller szerint), de az még többet, hogy már 18 éve nyomják a metálpályán - stramm a szervezetük, az biztos. Hétfőn már negyedszer lépnek fel nálunk, és mivel eddig minden alkalommal eszméletlen koncerttel sokkolták a közönséget, valószínű, hogy most sem fognak lötyögni. Pláne, hogy turnépartnerük a hírhedt Integrity, mely bár rengeteg tagcserén esett át az idők során, egy valamiben biztos: durva hangvételű, kemény szövegekkel vegyített punk-metált játszanak, és iszonyú heves bulikat hagynak a hátuk mögött. E két kőkemény banda mellé jól jön a tavaly nálunk járt Coliseum, ami az év egyik legsúlyosabb koncertjét tudta magáénak a volt Kultiplexben, és itt lesz a brit The Plight is. Durva buli lesz, csak az jöjjön, aki tényleg bírja.

Forrás: [origo]

Itt még megtévesztően békések