Dunakorzó Vigasságok Szentendrén

Vágólapra másolva!
FESZTIVÁL
Vágólapra másolva!

Szentendrén bármikor érdemes szétnézni, a nyár pedig különösen alkalmas időszak erre. Idén már kilencedszerre rendezik meg az Ister Napok - Dunakorzó Vigasságok nevű kétnapos szabadtéri rendezvényt, amely számos, a Duna köré szerveződő vízi és vízparti programot kínál a helyieknek és az idelátogatóknak. Vásári komédiák, gyerekelőadások, bohócok, vidám versenyek és játékok várják a közöönséget, este pedig tűzijáték, utcabál és zenés gyertyaúsztatás dobja fel a hangulatot. Részletes program a rendezvény honlapján olvasható.

Forrás: [origo]