Meztelen nők a Gozsdu első galériájában

Vágólapra másolva!
KIÁLLÍTÁS
Vágólapra másolva!

Megnyílt a belvárosi kulturális pezsgés egyik fellegvárának tervezett gyönyörű passzázs, a felújított Gozsdu-udvar első művészeti galériája, nem is akármilyen kiállítással debütálva. A Fénnyel rajzolt Nő című tárlaton többek között André Kertész és Martin Munkácsi nőkről készített fotóit láthatjuk július 13-ig.

Forrás: [origo]
Kertész Szatirikus táncos-a (balra) 70 millió forintnak megfelelő összegért kelt el Londonban, Munkácsi Egészséges test-e is világhírű - mindkettő látható a Gozsduban

A XX századi magyar fényképészek jelentőségét jól összefoglalta a 2006-os (M)érték-fotókiállítás az Ernst Múzeumban, ahol Kertész és Munkácsi mellett Brassai, Capa és Moholy képeit is láthatta a közönség. A G13 galéria bemutatkozó kiállítása tulajdonképpen ehhez kapcsolódik annyiban, hogy a korszak magyar világklasszisai közül két művész műveit is bemutatja, kitekintést nyújtva a jelen tehetséges magyar fényképészeire is: Tóth György sorozata a kilencvenes években készült, Lábady István, Dobos Tamás és Puklus Péter fotói pedig még frissebbek.