Big Jump - ugorj a vízbe!

Vágólapra másolva!
AKCIÓ
Vágólapra másolva!

Július 6-án 15 órakor Európa-szerte tízezrek ugranak egyszerre a vízbe, hogy felhívják a figyelmet a folyók, tavak állapotára. Először 2005-ben ugrott be 250 000 lelkes ember egyazon pillanatban 22 ország 31 folyójába. A Tisza holt ágánál lakó tiszatarjániak úgy gondolták, nekünk magyaroknak is van miért ugranunk, ezért 2008-ban először rendezik meg a magyarországi Big Jump-napot, ahol nemcsak az össznépi vízbeugrás lesz az egyetlen program. Ökörsütéssel és kenyérlángossal várják a vízbeugrókat és az érdeklődőket, sőt lesz tutajverseny és lampionos vízi felvonulás, állatsimogató és növényfelismerő vetélkedő. Egésznapos szabadtéri programok a Tisza megújulásáért - vagyis csobbanj, hogy később is csobbanhass.

Forrás: [origo]
Ugrás Gentben, Belgiumban