Vigyázz, kész, Nemzeti Vágta! - Országimázs lovizás

Vágólapra másolva!
országimázs
Vágólapra másolva!

Geszti Péter álmodott egyet, és egy huszárvágással most meg is valósította: május 31-én és június 1-jén a Hősök terének aszfaltját homok borítja majd, és 96 kaparászó ló fog arra várakozni, hogy Magyarország városainak színeiben befussa az 1200 méteres távot. Geszti, aki éppolyan laza mozdulattal rappel, mint ahogy országimázst épít, a lovashuszár tematika mentén kívánja megújítani a magyarság (ön?)-képét május utolsó hétvégéjén a reprezentatív Hősök terén. Kurucok, Kincsem, sarkantyús szépbajszú nőcsábászok és lovi-addiktok - van múlt, a XXI. század számára ugyan némileg stilizálva és marketinggel tuningolva, de hát pálinkára, fürdőkre, Tokaj szőlővesszeire, a legendákba vesző hun Attilára szintúgy problematikus lenne országimázst építeni. Így hát most rajtol a Nemzeti Vágta, stilizált huszárruhával, zenei mottóval (!), csákós Geszti Péterrel és sok-sok lelkes magyar várossal, faluval, akik lovakat vásároltak, hajtót fizettek, kétmillióval neveztek, és most drukkolnak.

Forrás: [origo]
Látványterv: mint egy XIX. századi olajfestmény...

A most megrendezendő Nemzeti Vágta a tervek szerint csupán első a sorban, minden évben lennének lovasfutamok a fővárosban, amelyek a spanyol bikaviadalok mintájára, mint a legyeket vonzanák hazánkba a turistákat. Az esemény szervezői nagy erőfeszítésekkel készülnek a debütálásra, ahol az első nap a parádéké, a második pedig a versenyeké lesz. Szombaton vonulnak fel tehát a Lázár-testvérek, a városok, a kaszkadőrök, és ekkor lesznek a koncertek (Csík zenekar Lovasival és Ferenczi Györggyel, illetve a Szájról Szájra három szép énekesnővel); vasárnap pedig lehet szorítani a lovaknak. (Az otthonmaradtak itt követhetik az izgalmakat, plusz a televízió is közvetíti az eseményt).

Forrás: [origo]

Az Andrássy úton áll majd a Vágta Korzó, ahol a futamokon lovat indító települések képviseltetik magukat, azaz egy kis pavilonban a rájuk leginkább jellemző kulturális, művészeti vagy turisztikai látványosságot mutathatják be, a szervezők tervei szerint egy képzeletbeli "kis Magyarországot" hozva így létre az Andrássy úton. Ugyanitt finomságok és pacisimogatás.
Régebbi cikkünk a rendezvényről >>