Ne dobd be/le a törülközőt!

Vágólapra másolva!
MOZGALOM
Vágólapra másolva!

Douglas Adams 2001-ben elhunyt angol íróra emlékezünk ezen a napon, akinek legismertebb műve minden kétséget kizáróan a Galaxis útikalauz stopposoknak. A világ stopplói az ún. Towel Day alkalmából törölközőt akasztanak ma a nyakukba, így adva meg a kellő tiszteletet Douglas Adams humorának és munkásságának, amellyel mindannyiunk életét kellemesebbé tette. A megemlékezésben résztvevők egyetlen kötelessége, hogy május 25-én egész nap maguknál hordják a törülközőt.

Forrás: [origo]

Miért pont a törülközőt? A törülköző, írja az Útikalauz, a lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Laglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a sűrű tengeri levegőt; felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Moth folyón, takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk, megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában, fejűnkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha ő nem lát téged, te se látod őt - annyi esze van, mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó), veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen bele törölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá.