Itt a holttest-kiállítás

Vágólapra másolva!
KIÁLLÍTÁS
Vágólapra másolva!

Van, aki szerint undorító, öncélú botránykeltés, még mások szerint informatív, az ember számára nélkülözhetetlen tudástár fajunk titkairól. A beszédes Bodies - The Exhibition névre hallgatú blockbuster kiállítást mindenesetre több mint 28 millió ember látta világszerte, átlagosan napi 10 ezer látogató kíváncsi rá. A kiállítás teljes testekkel, valamint 200 további szervvel és testrésszel lehetőséget ad arra, hogy megismerjük testünk műkődését. Azon felül, hogy közvetlen közelről látható a csontváz, az izomzat, a légzési és egyéb testi rendszerek folyamata, a kiállítás támogatja az egészséges életmódra való nevelést is. Május 24-től december 31-ig bárki "testközelből" szemügyre veheti a VAM Design Centerben például az egészséges tüdő és a dohányzó ember kátránytól megfeketedett tüdeje közötti különbségeket, no és persze láthatja, miként működnek testünk csontjai, izmai, idegei, véredényei és szervei.

Forrás: [origo]

Valódi emberi testekről van szó, melyek hosszú, két évig is eltartó vegyi eljárásokon mentek keresztül, míg mai állapotukat elnyerték. Először a vizet vonták ki belőlük, majd folyékony szilikon gumival töltötték fel a testeket, ami aztán egy idő után megszilárdult és gumiszerű anyaggá változtatta őket, anélkül, hogy szemmel látható elváltozások következtek volna be akár a bőrben, akár a csontokban vagy belső szervekben. A kiállítás minden nap megtekinthető lesz, hétfőtől csütörtökig 10-20 óra között; pénteken és szombaton 10-22 óra között, vasárnap 10-18 óra között.


Buenos Aires-ben sokáig beszéltek a holttest-kiállításról