Hangverseny Ligeti György születésnapján: hommage á Ligeti

Vágólapra másolva!
HANGVERSENY
Vágólapra másolva!

A kortárs komolyzenét támogatására alakult UMZE, vagyis Új Magyar Zenei Egyesület kamarazenekara 2006-ban azzal a céllal adott az akkor már beteg Ligeti György zeneszerző tiszteletére hangversenyt, hogy hagyományt teremt ezzel. Immár harmadszor rendez koncertet a szerző műveiből a Művészetek Palotája Ligeti György születésnapján, május 28-án. Az idei koncert középpontjában a hatvanas-hetvenes évek művei állnak: a II. vonósnégyes, a Ramifications, a Clocks and Clouds, illetve a fuvolára és oboára írott Kettősverseny.

Forrás: MTI
Ligeti György Kubrick nagy rajongója volt

A Wikipedia az osztrák zeneszerzők között említi a zeneszerző nevét. Ligeti fiatal éveinek nagy részét vagy a mauthauseni koncentrációs táborban töltötte, vagy a Rákosi-diktatúrában. Zenéjét azonban mindenki ismeri, akkor is, ha nem tud róla. Az ő szerzeménye hangzik fel ugyanis a 2001: Űrodüsszeia, a Ragyogás és a Tágra zárt szemek című filmekben is.