Vágólapra másolva!
BESZÉLGETÉS
Vágólapra másolva!

A Bárka Színház Képzett társítások elnevezésű beszélgetés-sorozatának ötletgazdái azt gondolták ki több évaddal ezelőtt, hogy olyan embereket ültetnek le egymás mellé beszélgetni, akik nem ugyanabban a művészeti ágban munkálkodnak, találkozásuk majdnem esetleges, így Alföldi Róbert (házigazda) és Eszéki Erzsébet (szerkesztő) nélkül nem biztos, hogy összefutnának. Ez a helyzet az április 25-i két vendéggel is: Grecsó Krisztián frissen megjelent Tánciskola című regényében a Viharsarokba viszi az olvasót, de Sebő Ferencnek, a hazai folklórkutatás egyik nagy öregjének (nem korban, tekintélyben!) lesz még ehhez egy-két szava. Ők ketten most, a Bárka színpadán fognak először találkozni.

Forrás: [origo]
Sebő Ferenc és Grecsó Krisztián