Locsolók és piros tojás: húsvét a Skanzenben

Vágólapra másolva!
ÜNNEP
Vágólapra másolva!

Nem csak a tavasz, a húsvét is beköszöntött, mindezek tiszteletére a Szentendrei Skanzen újra megnyitotta kapuit- húsvéti rendezvényével aktív kikapcsolódást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A hagyományőrzők és népművészek bemutatják a húsvéti hagyományokat, a tojásfestés módszereit.

Forrás: [origo]
Tojásfestés

Természetesen a rendezvény idén is a gyerekek köré szerveződik, akik kipróbálhatják magukat a tojásgurításban és tojáskapkodásban, népi- és sportjátékokkal mulathatják az időt, csuhébabát és gyapjúbárányt is készíthetnek. Tradicionális, tájegységek szerinti húsvéti ételekkel és szokásokkal ismerkedhetnek meg a látogatók, illetve kipróbálhatják a tojásfestést, az írókázást is. Ha valaki nem készíteni, hanem vásárolni szeretne jobban, az megteheti a regionális vásárokon: lekvártól a kürtöskalácson át a cserépedényekig sok mindent lehet majd kapni. Egy húsvét hétfő sem múlhat el felejthetetlen locsoló versek nélkül: idén sem lesz ez másként: a skanzen címére előre beküldött versek húsvét hétfőn versenyre kelnek, a legjobb három locsolóvers gazdája még ajándékokat is kap.