Specko Jedno-ék is búcsúznak a Kultitól

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Rutkai Bori képzőművész, filmes, szövegíró 2003 őszén hívta életre a Specko Jedno zenei formációt. A zenekar tulajdonképpen Bori korábbi zenekarának a Special Gizdának utód-együttese. A Specko Jedno főleg orosz és latin zenei hagyományok bűvöletében tevékenykedik, fő jellegzetességét, az együttes nevében is feltűntetett specialitását, azonban a dalszövegek erős képisége, és az egyszerre ironikus és melankolikus költészete adta, adja; emellett pedig a gyakran színházi, vagy kabaré elemekkel bővített koncert-előadások. A legkülönfélébb zenei műfajok keverednek a muzsikában: tangók, bossanovák, népdalok, táncdalok, indulók, rock'n'rollok, sanzonok, gyerekdalok, áriák stb. alkotják a zenekari repertoárt. Ez az eklektikus gyűjtemény lehetővé teszi, hogy az együttes bármiféle zenei rendezvényen jól érezze magát, s ezt az alaphangulatot a közönség is átvegye... :)

Hangulatjelentés - részlet az együttes koncertjéből

A Specko Jedno (az angol Special One becézése) honlapján írtak szerint az együttes a "megszólalásig" hasonlít egy bárzenekarra, az énekesnőt, pedig úton útfélen le-sanzonosítják. A helyzet ennél bonyolultabb: morális-rocky, szakrális-induló, death-románc, bigott-tangó, deklarált-funky, bukott-sláger, metál-mulatós, mese-punk, delírium-discó, metafizikus-gyerekdal, fitness-ballada (stb.) alkotják a repertoárt. Az énekesnő bevallottan egy igazi énekesnő-imitátor. Munkásságával folyamatos és reménytelen harcot vív a szerelmes dalok sztereotípiái ellen.

Forrás: [origo]

Ők is elbúcsúznak a Kultitól