Puskák és rózsák

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

A hard rock vonulat valamivel ifjabb képviselői, a Guns N' Roses közel száz feldolgozás-csapatot ihletett 1985-ös alakulásuktól napjainkig. A hazai gunnerek Hollywood Rose névre hallgatnak, egyáltalán nem egyedülálló módon a rock-történelemben. Az énekes Axl Rose és a gitáros Izzy Stradlin közös, még a Guns előtti időszakból származó együttese volt a Hollywood Rose, később pedig egy kanadai Guns-tribute csapat is erre a névre voksolt. A magyar Hollywood Rose 2003 óta létezik, ennek ellenére a BENELUX államoktól Svájcig bebarangolták már egész Európát.

Érdekesség: Elmaradhatatlan kellékük az Axl Rose-féle fejkendő, a cigi a szájban a színpadon (már ahol a szigorú uniós törvénykezés engedi) és persze a vagányság. Annyira azért nem "vagányok", hogy három órát várassák közönségüket, mint tette ezt Axl+co. nem is olyan régen Budapesten, tagcserék viszont az anyabandához hasonlóan náluk is sűrűn akadnak.

Nahát, ez érdekes! Olvasom a teljes cikket a tribute-bandákról! >>