Malacparádé, koleszterinzsúr: Első Mangalica Fesztivál

Vágólapra másolva!
FESZTIVÁL
Vágólapra másolva!

A hús szerelmeseinek téli összeröffenése - malaclakoma a Városligetben. Míg nyáron egymásba érnek gasztronómiai fesztiválok, a téli hétvégéken ritka az ilyesmi. Ezen szeretne változtatni a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete, amely mi másnak szentelhetné a karneváli húsos időszak egyik hétvégéjét, mint az egyik fontos hungarikumnak, a mangalicának. Február 8. és 10. között a Városligetben ismerkedhetünk a gyapjas malacokból készült ízletes étkekkel: lesz csülök, kolbász, töpörtyű, hurka, pörkölt, kocsonya és sült malac, kísérőnek pedig jóféle pálinka, sajt és méz. Húsznál is több tenyésztő standjánál kóstolgathatunk, illetve vásárolhatunk a különböző tájakról származó termékekből, lesz tájjellegű disznóvágás és élőállat-kiállítás, illetve versenyek. A fesztivál második napján, szombaton a kolbásztöltés mesterei mérhetik össze tudásukat, vasárnap pedig a pörköltök és egyéb bográcsban készült ételek versenyeznek majd.

Forrás: [origo]

Az alaphangulatot koncertek adják majd meg a kulináris élvezetekhez: hallhatjuk a Madarak nevű zenekart, a Hot Jazz Bandet, a Bara Zenekart és a Kerekes Bandet; és hogy hamisítatlan hagyományőrző fesztivál legyen ez a javából, még a mesterségek utcája téli kiadása is kitelepül a Városligetbe, 40-45 igazi magyar kézműves portékáival. Kabátot vigyünk, kapunyitás pénteken délben.

Forrás: [origo]

Ez a kis szőrös csúnyaság lenne a mangalica: kalandos története van ám ennek a malacfajtának. Eredetileg szerb kereskedők hajtották át az országon, de útközben sok magyar kondával találkoztak. A szerb vérvonalat a magyar fajták nemesítették, míg kialakult az "ungarische mangalitza". Az országelcsatolás nem tett jót a mangalicatenyésztésnek, a második világháború még kevésbé, és a rendszerváltást is megsínylették a kis tenyészetek, így aztán 1991-re már csak alig kétszász mangalica élt az országban. A csúnya "bodrimalac" története akkor fordult meg, amikor egy spanyol sonkagyár híres Serrano-sonkájához jó minőségű húst keresett. Azóta a mangalica egy EU-s sikersztori.