Magashegyi Undergrund feat. Kafkaz (Kaukázus unplugged)

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Azoknak, akik hallgatnak Petőfit, és azoknak, akiknek kéne - nagyon jó kis koncert lesz a Hunnia mozi öreg kanapéi között február 8-án, a kicsit kopottas filmszínház emeleti kávézója ugyanis mostanában koncerteket is befogad, ezen az estén éppen a "szeplősvállú" Bocskor Bíborka majdnem Fonogram-díjas formációját, az undergroundból kikacsintva hihetetlen sikereket elérő Magashegyi Underground zenekart, valamint a társadalmi jelenségeket ihletetten megéneklő Kaukázus unplugged változatát, a Kafkazt. A közös pont e kettőben: Kardos-Horváth János gitáros illetve a társadalomjobbító szándék furfangos felbukkanása (szeplősváll-szépségverseny, aluljárós koncertek, dalszövegelemző-tanfolyam, felvilágosító-önironikus számok). Ha csak néhányszor hallgatsz Petőfi Rádiót, ismered az Anglia, a Szeplős váll, a Tudatos ember és a Teszkó című számokat, és tudod, miért ajánljuk e koncertet, ám ha a címek teljesen idegenül hangzanak, akkor végképp kötelező beugrani a Hunniába.

Szeplős váll