Macskajajos buli: Szilvási Gipsy a tetőn

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Igazi tavasz eleji szoknyalebegtető koncertélményt kínál a Szilvási Gipsy Folk Band, Budapest egyetlen nyitott tetőtéri underground szórakozóhelyén, a Corvintetőn. A kilátásban egyelőre még nem gyönyörkedhetünk, a tornádóra és az újonnan beköszönő zimankóra való tekintettel a téliesített Corvintető belső terei várják a bulizni vágyókat. Az eredetileg Romano Glaso néven berobbanó Szilvásiék a Magyar Televízió 1993-as Ki mit tud-jában tűntek fel, ahol megnyerték a népzenei kategóriát. Jelenlegi felállásuk 1995-től datálható, ekkor vették fel a ma is használt Szilvási Gipsy Folk Band nevet. Azóta is sorban adják külföldön és itthon is teltházas koncerteket.

Stílusuk alapvetően a roma népzenei hagyományokra épül, latinos, macskajajos Balkánnal megpezsdítve. A vigadozó tánczenei-mulatós arcuk az erősségük, de ugyanúgy képesek a klasszikus "botoló"-ra, a lírai hangvételű balladák hiteles, kellően szomorkás előadására is. Különlegességeik, hogy az autentikus roma muzsika sajátjának számító "szájbőgő" és vizeskanna megszólaltatása mellett van bátorságuk rap-betétekkel is feldobni a zenéjüket. Emellett a zenekar fejének, Szilvási Istvánnak a közönséggel folytatott intenzív kontaktus tartása is külön ízt kölcsönöz a produkciónak. Hamisítatlan roma-mulatság, latinos hangulatokkal megbolondítva, panorámával a tavaszodó városra, a szabad ég romantikája alatt.