A Bëlga megmondja a tutit a Gödörben

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Neve ellenére se nem holland, se nem flamand, hanem rögmagyar: a Bëlga szövegel a Gödörben. A magyar zenei paletta legabszurdabb zenekara szombat este a Gödörben teszi tiszteletét. Bauxiték a 2000-es évek elején kiadott Majd Megszokod című albummal robbantottak először, amit azóta további három követett. Csak rájuk jellemző sajátos stílust teremtettek: kegyetlen tükör a magyar valóság elé, abszurd és nem ritkán obszcén szövegek, kimondottan szellemes tálalásban elreppelve. Politika, óvoda, szexualitás vagy éppen egy kis lazacpete, egyre megy, a fiúk megéneklik. Ehhez a táncolható elektronikus zenei alapot DJ Titusz szolgáltatja, lemezről lemezre szélesebb skálán mozogva: trance, rock, reggae, hip-hop, stb...Határok és szabályok nélküli egyveleg, amúgy belgásan. Legújabb albumuk, a 2007 októberében megjelent Zigilemez az év hazai rap vagy hip-hop albuma kategóriában elhozta a Fonogram díját, illetve több nem hivatalos zenei fórumon is az év magyar zenei happeningje lett.

Az a baj - Bëlga-klasszikus

Az este folyamán fellép a belgás DJ Titusz önálló projektje, az elektronikus breakbeat tánczenében utazó Carbonfools is. A magyar jelen valóság megkerülhetetlen modern krónikásai és kifogástalan tánczene egy este: nehezen kihagyható!