Trash City Klub a Trafóban

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

A 80-as évek elektronikus new wave hangzása és a kései postpunk ölelkezik szombaton a Trafóban. A Hangmás zenekar olyan produkciók kíséretében áll színpadra, mint az EZ Basic, a Spaceshit és DJ Kovary (Neo).

A 2001-es születésű, budapesti Hangmás a korai újhullám mellett a mai underground, elektronikus zene elemeit vegyíti, s a többség számára ismerős lehet a Sziget fesztivál visszatérő fellépői közül. A csapat fő színpadi látványeleme Minda Endre énekes neurotikus electric-virtustánca.

Forrás: [origo]

A 2004-ben létrejött EZ Basic az indie-alternatív-pop vonalon mozog, olyan klasszikusok alakították muzsikájukat, mint a Bauhaus, Bowie, Bunuel, a Jesus and the Mary Chain vagy a Velvets.

Fotó: Németh Kristóf