Luc Tuymans retrospektív a Műcsarnokban

KIÁLLÍTÁS

Míg a szomszéd Manet-t, Van Gogh-ot és Picassót cipeli el Budapestre, a Műcsarnok egy igazi mai festősztárt hoz el hozzánk. Korunk egyik legnagyobb hatású festője", "kortárs műgyűjtők kedvence", "New York, München, Velence és a londoni Tate Modern után végre Budapesten" - olvashatjuk a Műcsarnok ismertetőjében, kicsit kínosan érezzük magunkat, hogy mégcsak nem is hallottuk soha e festőceleb nevét, ráguglizunk, de Luc Tuymanst valóban minden lexikon (netes persze) a legbefolyásosabb mai festőként említi. Nyugi, nem ciki: a belga Luc Tuymans a nemzetközi mezőnyben is csak nemrégen tűnt ki szürkés-fehéres, szándékosan homályos és ködös alkotásaival, amelyek különlegességét az adja, hogy abban a korban, amikor mindenki vagy performanszt vagy videókollázst vagy installációt kreál, ezek még mindig vászonra készülnek, festékkel - múlt századi módra. Ám Tuymans képei nagyon is a jelenbe ágyazottak: ő a mai kor emlékezetét és lelkifurdalásait festi meglepően pőre színek és formák segítségével. Festőnek tanult fiatal korától kezdve, de a nyolcvanas években kiábrándult a konzervatívnak és unalmasnak tartott festészetből, és filmezni kezdett. Csupán jó néhány év eltelte után cserélte vissza a szupernyolcast ecsetre, és a filmes látásmód rajta is hagyta nyomát az újonnan születő képeken: ekkortól kezdve használt Tuymans totálra emlékeztető közeliket, radikálisan nyitott képkivágásokat, filmkockára hajazó sorozatokat.

The Diagnostic View IV. (1992); Lumumba (2001); Secrets (1990)

1992-ben tűnt ki először műveivel az ötévente megrendezett kasseli Documentán, de igazán a 2001-es velencei biennálé alkalmával dobbantott nagyot, amikor ő képviselte hazáját a művészeti seregszemlén. Mwana Kitoko--Beautiful White Man című sorozata a belga kolonializáció szerepét firtatja Afrikában, Belga Kongóban, illetve közvetve Patrice Lumumba, az első kongói miniszterelnök meggyilkolásában. Festményeinek témái széles kört ölelnek fel, a banális tárgyaktól (tapéta, karácsonyi dekoráció) kezdve a filozofikus eszméken át egészen a XX. század legszörnyűbb eseményeiig, a nácizmus során vagy - mint láttuk - Belga-Kongóban történt brutalitásokig. Nemzetközi elismertségét nagyrészben köszönheti témaválasztásainak, hiszen sok eseményt, amelyre utal képein, éppen most dolgoz fel a társadalmi emlékezet. Az emberiség neuralgikus pontjai, hűvös stílusban.

The Architect (1997); Gas Chamber (1986)

2002-ben, a következő Documentán szintén részt vett, majd 2004-ben végleg bekerült a kortárs művészet elitjébe, amikor a londoni Tate Modern hasonló összefoglaló kiállítást rendezett műveiből, mint amelyet mi is láthatunk december 15-től a Műcsarnokban. A budapesti tárlat különlegessége, hogy a művész külön a Műcsarnok terére tervezett falfestményt készít el a pénteken hat órakor kezdődő megnyitóra a Hősök terén.

Untitled, 1989

"Miről szólnak? Nem egyszerűek, nem ártatlanok, nem véletlenszerűek. Bár a festmények e szembetűnő tulajdonságai lehetővé teszik, hogy súlyos jelentéseket bírjanak el, gyakran történelmieket - például a holokausztról, Belgium szörnyűséges gyarmati múltjáról, a helyi nacionalizmusról. (...) Mindegyik kép körültekintő figyelmet igényel, és persze a cím, sőt néha az egész téma ismeretét, hiszen ezeket mind együtt kell dekódolnunk. Szóval Tuymans munkáit érteni nem egyszerű ügy. A művész maga nem könnyen ad kulcsot műveihez, (...) és nem szuszakolható egy művészi kategóriába sem. Nem konceptualista. Nem posztmodern. Kolorista? Aligha. Minimalista? Semmi esetre sem. Abszrakt? Határozottan nem! Mi marad? Csak az, ahogyan fest." (Részlet egy tartalmas, szép BBC-interjúból, de ebből az írásból is jól megismerheted.)