Karácsonyi Csillagszálló

Vágólapra másolva!
KONCERT, FELOLVASÁS, GYEREKPROGRAM
Vágólapra másolva!

December 23-án lesz a tavaly indult Csillagszálló nevű kulturális lap karácsonyi bulija és egyben a decemberi lapszám bemutatója. Annak, akinek még nem volt szerencséje találkozni e folyóirattal, elmondjuk, hogy elsősorban kortárs irodalmat próbál érthetően és élvezhetően közvetíteni, de olvashatunk benne publicisztikát is. Különlegessége, hogy utcalap: hajléktalanok árulják, és az Oltalom Karitatív Egyesület adja ki. Olyan szerzők A lap neve is erre utal: a kifejezés az utcai szakzsargonból származik: a csillagszálló vendégei mindazok, akik a szabad ég alatt töltik az éjszakájukat. A havonta megjelenő kulturális utcalap minden száma más szociális kérdést, témát jár körül, a mostani szám témája a gyerek, ezért a különleges karácsonyi rendezvény alkalmával várják a családosokat. Délután két órától gyermekprogramok kezdődnek, kézműves műhely és arcfestés, majd fellép Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs; Esze Dóra és Bródy János. Az ötkor kezdődő lapbemutatón felolvas Czifrik Balázs, Háy János, hétkor színpadra lép Bárdos Deák Ágnes és Darvas Kristóf. A rendezvény napjáig és a helyszínen a szervezők ajándékokat gyűjtenek a Wesley János Szociális Óvoda számára.

Forrás: [origo]