Elektronikus manuche: Caravan Palace

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

A régi békebeli dallamoknak jól tud állni az elektronikus hangzás, erre már a párizsi Gotan Project is ráérzett, amikor a kilencvenes évek végén elkezdett a Piazzola-fél tangóval kísérletezni. Most egy hasonló zenei kísérlettel ismerkedhetünk meg a Millenáris színpadán: a szintén francia Caravan Palace zenekar a belga születésű roma gitáros, Django Reinhardt által kikísérletezett manuche dzsesszt nemesítették a maguk modernebb hangzásvilágával. Az eredmény electro-swing manouche zene a harmincas évek fekete-fehér filmjeinek hangulatát idéző hangbetétekkel, cigány népzenei elemekkel, swinges futamokkal és elektronikus groove-okkal. A november 16-i koncerten a szintén cigányzenei alapokon nyugvó világzenét játszó Nomada együttes gondoskodik a bemelegítésről.

Kedvcsináló: a Caravan Palace törzshelyén, a párizsi Café de la danse-ban