Manu Chao után szabadon: Che Sudaka

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Ha van humorérzéked, ma este a West-Balkánba menj: vérbő latin punkbanda vendégeskedik európai turnéja keretében hazánkban. Mottójuk: Manu Chao után szabadon - és ezt lehet szó szerint érteni, hiszen a Che Sudaka nevű argentin és kolumbiai származású zenészekből álló spanyol formáció első sikerét azon a La Colifata nevű válogatáson aratta, amelyet 2002-ben éppen Manu Chao szervezett feltörekvő, tehetséges utcazenész bandáknak. Következő évben már jelentkeztek is Trippi Town című első önálló albumukkal, amely számos elismerést és egy európai turnét hozott magával. Stílusuk már akkor eléggé "manu chaós" volt: pörgős, vidám bulizene latinos életkedvvel és dallamvilággal. Bőven hallhatunk politikai üzeneteket a zenekar szövegeiben, a tagok többsége illegális bevándorlóként érkezett Latin-Amerikából spanyol honba, így magukénak érzik a társadalom peremén élők problémáit - sok tízezer eladott lemez után is. Politikáról alkotott véleményüket annyiban foglalta össze Sergio, a banda laza tangóharmonikása egy berlini koncertjük alkalmával: "hát azért aki normális, az utálja George W. Busht, a háborút, a szegények elnyomását meg ezt az összes szart, nem?"

Che Sudaka: Mirando El Mundo Al Reves

Az összefonódást a latin punk atyaúristenével, Manu Chaóval az is erősítette, hogy a Radio Bemba banda basszusgitárosa beszállt a Che Sudaka második lemezének, az Alberta Bihotzá-nak munkálataiba, ez érződött is: erőteljesebb és lendületesebb hangzás. Most már harmadik albumuknál tartanak: a Mundo Al Revés európai lemezbemutató turnéjába ezúttal Magyarország is bekerült. Két koncertet adnak nálunk: kedden a West-Balkánban lépnek föl, másnap pedig Dunaújvárosba ruccannak ki. Ha az október 9-i fővárosi koncertet választjuk, a Che Sudaka előtt meghallgatjuk Ágoston Béla legújabb zenei őrültségét, a Zubolyt.