Commodore-tól a YouTube-ig

Vágólapra másolva!
KIÁLLÍTÁS
Vágólapra másolva!

Zenés videóperformanszot láthatunk a szeptember végén nyílt, Klikk fantázianevű internet-kiállításon, jó alkalom, hogy megnézzük, mi is ez a "szórakoztatva okítani" vágyó projekt, amely a Millenáris B épületében kapott helyet három hónapra. Digitális játszótér, interaktív játszóház - ígéri magáról a tárlat, na de a virtuális világ faramuci: a képernyő mögött rejtőző dimenzió izgalmas, ám amit látunk, az csak több tucat számítógép és televízió hatszögletű boxokba rendezve. Unalmasnak hangzik? Ne riadj meg, a kiállítás valójában nem is a látható, fizikai gépekből áll, hanem abból a világból, ami ott rejtőzik mögöttük - és az viszont eléggé színes-szagos, épp amilyennek egy kiállításnak lennie kell. A projekthez egy nagyszabású játék kapcsolódik, amely félig a kiállításon, félig a Klikk site-ján zajlik, közösségépítéssel kiegészített kvíz, amelynek végén egy Microsoft-központba tett utazást lehet nyerni.

Forrás: [origo]

A kiállítás elrendezése a hálózat elképzelt struktúráját imitálja: hatszögletű, sejtnek nevezett terek kapcsolódnak egymáshoz, és mindegyik "sejt" az internet világának egy-egy témáját veszi górcső alá: vírusok, e-mail. Természetesen az információkhoz számítógépeken keresztül juthatunk hozzá - ezért hasonlít a kiállítás egy grandiózus munkahelyhez, ahol álldogálnak a kiskorú dolgozók a gép előtt. A boxokban babzsákok, azokon kívül pedig játékos installációk kaptak még helyet. Számítógép- és internet-történelem a Commodore 64-től a Second life-ig, a YouTube-ig és a fájlcserélőkig.

Forrás: [origo]

A kiállítás területén álló színpad ad helyet október 9-én a gyaníthatón látogató-csalogató célzattal megrendezett videóperformansznak, amelyet a bukaresti FORMAT Alapítvány mutat be. A TAKES című projekt - hamburgi és bergeni bemutatója előtt - Budapesten a Millenárison lesz látható, csupán egyetlen alkalommal, a Klikk-kiállítás színpadán. A különleges technikai vívmányokat bevető előadásnak csupán egy része lesz az, ami a színpadon a szereplők közreműködésével zajlik. Őket felveszi egy kamera - idáig ez még szokványos -, majd a képeket egy többcsatornás wireless video- és audiotechnika segítségével ott a helyszínen keverik meg a kollégák. Real-time mozi - párhuzamosan a színpadi produkcióval. A jövő színháza?