Örömkoncert ötödszörre

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Örüljünk - szombaton megint nagyszabású ünnepi koncertet hallgathatunk augusztus 20-a tiszteletére, immár ötödik alkalommal. Először a Hősök terén rendezték meg az Örömkoncertet, majd a következő években a rendezvény végigvándorolta a főváros legszebb helyszíneit. Most elérkezett a Parlamenthez, amely a Kossuth téren megrendezett, augusztus 20-ig tartó zeneliget jóvoltából valóban kellemes környezetben valósul meg. A kilenckor kezdődő koncerten a Zuglói Filharmonikusokat hallhatjuk majd játszani a XIX. századi zenetörténet nagyjaitól. Erkel, Liszt, Brahms és Berlioz, vagyis zsakettos régi urak muzsikája az Auditérium legmodernebb technikával felszerelt gyepén a Parlament előtt. Így találkozik a XXI. századi formatervezés a XIX. századi zenével.

A tavalyi Örömkoncert egyik legszebb pillanata: Lajkó Félix és Rúzsa Magdi együtt

A műsor apropója természetesen jubileum: idén 140 éve született meg a kiegyezés, illetve 125 éve készültek el Steindl Imre tervei a Parlamentről, szóval éppen ebbe a korba mehetünk vissza a zene segítségével. A darabok mindegyike magyar vonatkozású: Erkel Ünnep nyitány-ában felcsendül a Himnusz és a Szózat is, Liszt Les Preludes-je ugyan inkább franciás, de ne feledjük, a zeneszerző magyar volt (bár nyelvünket éppen nem beszélte), Brahmsnak és Berlioznak pedig sose feledjük, hogy magyar témában is komponáltak (Magyar táncok és Rákóczi-induló). Az Örömkoncert előtti héten egyébként akármikor sétálhatunk a Kossuth téren a zenélő gyepen; ha nem tetszik a magyaros ünnepi menü, hallgathatunk futurisztikus elektroakusztikát is. Minden napra más zene.