Müller Péterek

Vágólapra másolva!
FELOLVASÁS, KONCERT
Vágólapra másolva!

Milyen furcsa, hogy bár apa és fia gondolataikkal és állandó útkeresésükkel olyan hasonló személyiségeknek tűnnek, nevük éppen ugyanúgy hangzik, és külsőleg is valahogy hasonlítanak, mégsem vér szerinti rokonok: a kicsi kétéves volt, amikor a nagy a családba került. Fura figurák mindketten - ebben is hasonlítanak! -, de másképp. Az egyikük dramaturg, író, a spirituális irodalom neves hazai szerzője, a magyar Coelho, a keleti gondolkodás szószólója, aki a szeretet fontosságát hirdeti, és emellett imád sportolni; a másikuk költő, alternatív zenész, aki megcsinálta a Szigetet, tehát valamiképpen menedzser is, és mellesleg, az ország egyetlen diplomás cirkusz- és varietérendezője.

Mi már leszoktunk róla - egy régebbi dal a Sziámitól

Most mindkettőjüket egyszerre láthatjuk: apa és fia együtt produkálja magát a színpadon, családias este lesz szó szerint, ráadásul egy kicsit lepusztult, de romjaiban is gyönyörű zsinagógában, a Rumbach Sebestyén utcában. Apa és fia többször dolgozott már együtt, többek között az Isten pénze című musicalt közösen írták a Madáchban, az idősebbik Müller A lélek színpada című drámakötetét a fiatalabbik szerkesztette. Most is együtt lépnek színpadra: Müller Péter szeretetről szőtt gondolatait a Sziámi zenéje oldja fel. "Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán." (Müller Péter: Szeretetkönyv)