Nyár a Zsámbéki Színházi Bázison

Vágólapra másolva!
FESZTIVÁL
Vágólapra másolva!

Ez az a hely a nyári szabadtéri színházak közül, amely garantáltan operett- és musicalmentes: Zsámbéki Szombatok néven indult 14 évvel ezelőtt a rendezvény, akkor, amikor még az alternatív színház vidékre húzódott. Számos társulat jött ide alkotni, többek között itt rendezte meg Schilling Árpád a nevezetes Baál-t, amely sikerén felbuzdulva szerveződött a darab köré a mai alternatív társulatok legsikeresebbje, a Krétakör. Manapság is születnek formabontó előadások: a Mozart Don Giovanni-ját modernizáló DJ, avagy az istentagadók büntetése című előadás a tilosos Paizs Miklós (ismertebb nevén: Sickratman) librettójával előző évben nagy kritikai visszhangot váltott ki. A Zsámbéki Színházi Bázis előadásainak érdekessége, hogy 2004-től a zsámbéki gótikus templom helyett az elhagyott rakétabázis különleges tereiben játszódnak. A fővárostól 30 kilométerre fekvő településre a Széna térről indul menetrend szerinti járat, az előadások után pedig különbusz szállítja vissza a színházlátogatókat.

Forrás: [origo]

Részlet Cserna-Szabó András tavaly bemutatott Vendel, avagy a Hampton Court titka című színművéből

Július elejétől augusztus végéig minden hétvégén folynak előadások: a Zsámbéki Színházi Bázis saját bemutatói mellett meghívott előadások, gyermek- és ifjúsági előadások gazdagítják a programot. Július 7-én az aradi színtársulat vendégjátékát láthatjuk, Sharah Kane Fedra szerelmei című darabját. Július 11-én a Bázis önálló bemutatójára kerül sor, Ivo Dimcsev rendező a Médeá-t vitte színre, rendhagyó fizikai színház formájában. Aki látta Horvát Csaba A tavasz ébredése című táncelőadását - amely szintén szerepelt a Bázis műsorán -, esetleg lehetősége volt látni a londoni DV8 valamelyik előadását a Trafóban, az már el tudja képzelni a fizikai színházat. Az ókori drámához mások is hozzányúltak: még két Médea-darabot láthatunk Zsámbékon, sőt Szigligeti Ede vígjátéka, a Liliomfi esetében is alkalmunk nyílik az összehasonlításra: két feldolgozásban láthatjuk - az egyik az Új Színházból ismert Vidnyánszky Attila rendezése, a másik pedig az [email protected] és az Öszödik pecsét alkotóinak munkája, a filmen is látható Libiomfi színpadi verziója. A Bázis egész nyári, rendkívül izgalmas programját citálni itt lehetetlenség, mézesmadzagnak legyen elég csupán néhány név: Máté Gábor, Peer Krisztián, Osztrovszkij, Dés László és Balázs Elemér. JazzOpen és filmfesztivál, és a színpadon is lesz mit nézni - Zsámbékot érdemes betervezni fesztiváljáró körutunkba. Nemcsak színházi bennfenteseknek!